2012. február 12., vasárnap
MiniLÜK füzetek - a játszva tanulás eszközei - Jelenlegi ára: 500 Ft !
Már szorozni-osztani is tudok!
Fejszámoló feladatok 2. osztályos kortól
LDI-209
Ez a füzet hatékony segítség a szorzás és az bennfoglalás gyakorlásához. A gyerekek próbára tehetik és erősíthetik tudásukat, emlékezetüket. A játékosan megoldható gyakorló feladatok révén nemcsak a már tanult ismeretek szilárdulnak meg, hanem az újonnan szerzett információk is könnyebben bevésődnek. Mivel pedig oldalpáronként huszonnégy számfeladat (vagyis két-két gyakorlatsor) található, a füzet hosszú távon is hatékony eszköze lehet a jól hasznosítható tudás megszerzésének.
Betűkóstolgató 1.
Játékos fejtörők az olvasás gyakorlásához 6 éves kortól
LDI-210
Logikus gondolkodást fejlesztő kötetünk derűs, színes képekkel kísért gyakorlatai, feladatai segítenek a betűk és a hangok felismerésében, megkülönböztetésében, ill. megfeleltetésében. Haszonnal és örömmel használhatják a betűkkel éppen csak barátkozó óvodások és a már olvasni tanuló kisiskolások is. Újszerű, önellenőrzésre épülő, játékos feladatainak megoldása során egyúttal fejődik a gyerekek megfigyelő, problémamegoldó és összpontosító képessége is.
Betűkóstolgató 2.
Játékos fejtörők az olvasás gyakorlásához 7 éves kortól
LDI-211
Az első kötetnél némileg bonyolultabb, de nem kevésbé játékos feladatok továbbfejlesztik, és új összefüggésekbe helyezik a Betűkóstolgató 1. -ben gyakoroltakat. A gyakorlatok kiválóan fejlesztik a gyerekek szókincsét, segítik a szavak pontos jelentésének megismerését, az olvasottak precíz értelmezését. A füzet segíti a kisiskolásokat abban, hogy olvasni tudásuk minél előbb szövegértéssé, értő olvasássá fejődjön.
Történetek a kísértetkastélyból
Szellemes szövegértési feladatok
LDI-212
Ez a különleges füzet nemcsak humoros, sok képpel illusztrált olvasnivalót kínál a már olvasni tudó gyerekeknek, hanem játékos feladatokat is, melyek a rövid, érdekes történetek megértésére épülnek. A füzetekben található rövid olvasmányok összefüggenek: a „ szellemes” Csikorgi-családról szólnak, de az egyes feladatokhoz tartozó részletek önálló szövegként is megállják a helyüket.
A különböző nehézségű feladatok kiválóan alkalmasak differenciálásra: az első oldalak feladatai még mondatról mondatra haladva is megoldhatók, később viszont már az olvasott szöveg egészére vonatkozó kérdésekre kell válaszolni.
Külön izgalmat és újabb sikerélményt jelenhet még az önellenőrzés lehetősége, hiszen a kirakókészletből kialakított minta máris megmutatja, van-e elhibázott válasz.
A vidám, szórakoztató, szójátékos történetek és a hozzájuk tartozó fejtörők nagyszerűen fejlesztik a 2. osztályos vagy annál idősebb gyerekek szövegértését. Nemcsak az olvasással éppen barátkozókat segítik, hanem a tovább ügyesedő, gyakorlottabb kisiskolások számára is érdekesek és hasznosak lesznek.
Történetek a banyatanyáról
Boszorkányosan szőtt szövegértési feladatok
LDI-213
Ez a különleges füzet nemcsak humoros, sok képpel illusztrált olvasnivalót kínál a már olvasni tudó gyerekeknek, hanem játékos feladatokat is, melyek a rövid, érdekes történetek megértésére épülnek. A füzetekben található rövid olvasmányok összefüggenek: számtalan jóságos és kíváncsi boszorkányról szólnak, de az egyes feladatokhoz tartozó részletek önálló szövegként is megállják a helyüket.
A különböző nehézségű feladatok kiválóan alkalmasak differenciálásra: az első oldalak feladatai még mondatról mondatra haladva is megoldhatók, később viszont már az olvasott szöveg egészére vonatkozó kérdésekre kell válaszolni.
Külön izgalmat és újabb sikerélményt jelenhet még az önellenőrzés lehetősége, hiszen a kirakókészletből kialakított minta máris megmutatja, van-e elhibázott válasz.
A vidám, szórakoztató, szójátékos történetek és a hozzájuk tartozó fejtörők nagyszerűen fejlesztik a 2. osztályos vagy annál idősebb gyerekek szövegértését. Nemcsak az olvasással éppen barátkozókat segítik, hanem a tovább ügyesedő, gyakorlottabb kisiskolások számára is érdekesek és hasznosak lesznek.
Történetek a kalózhajóról
Koponyapróbáló szövegértési feladatok
LDI-214
Ez a különleges füzet nemcsak humoros, sok képpel illusztrált olvasnivalót kínál a már olvasni tudó gyerekeknek, hanem játékos feladatokat is, melyek a rövid, érdekes történetek megértésére épülnek. A füzetekben található rövid olvasmányok összefüggenek: az OLÍVIA kalózhajó marcona legénységéről szólnak, de az egyes feladatokhoz tartozó részletek önálló szövegként is megállják a helyüket.
A különböző nehézségű feladatok kiválóan alkalmasak differenciálásra: az első oldalak feladatai még mondatról mondatra haladva is megoldhatók, később viszont már az olvasott szöveg egészére vonatkozó kérdésekre kell válaszolni.
Külön izgalmat és újabb sikerélményt jelenhet még az önellenőrzés lehetősége, hiszen a kirakókészletből kialakított minta máris megmutatja, van-e elhibázott válasz.
A vidám, szórakoztató, szójátékos történetek és a hozzájuk tartozó fejtörők nagyszerűen fejlesztik a 2. osztályos vagy annál idősebb gyerekek szövegértését. Nemcsak az olvasással éppen barátkozókat segítik, hanem a tovább ügyesedő, gyakorlottabb kisiskolások számára is érdekesek és hasznosak lesznek.
Történetek a lovagvárból
Lovagi agytornára váró szövegértési feladatok
LDI-215
Ez a különleges füzet nemcsak humoros, sok képpel illusztrált olvasnivalót kínál a már olvasni tudó gyerekeknek, hanem játékos feladatokat is, melyek a rövid, érdekes történetek megértésére épülnek. A füzetekben található rövid olvasmányok összefüggenek: egy középkori lovagvárról és lakóiról szólnak, de az egyes feladatokhoz tartozó részletek önálló szövegként is megállják a helyüket.
A különböző nehézségű feladatok kiválóan alkalmasak differenciálásra: az első oldalak feladatai még mondatról mondatra haladva is megoldhatók, később viszont már az olvasott szöveg egészére vonatkozó kérdésekre kell válaszolni.
Külön izgalmat és újabb sikerélményt jelenhet még az önellenőrzés lehetősége, hiszen a kirakókészletből kialakított minta máris megmutatja, van-e elhibázott válasz.
A vidám, szórakoztató, szójátékos történetek és a hozzájuk tartozó fejtörők nagyszerűen fejlesztik a 2. osztályos vagy annál idősebb gyerekek szövegértését. Nemcsak az olvasással éppen barátkozókat segítik, hanem a tovább ügyesedő, gyakorlottabb kisiskolások számára is érdekesek és hasznosak lesznek.
A kiadványunk címe megváltozott. A korábbi Futball címet a Számbíró cím váltja fel. A füzet beltartalma továbbra is változatlan maradt!
Számbíró / Futball
Első számolófüzetem
LDI-216
A füzet az iskola - előkészítőbe és az általános iskolák első osztályába járó gyermekek számára készült.
Az egymásra épülő feladatok fokozatosan fejlesztik a gyerekek számolási képességét és a számolási feladatok felismerésének képességét.
A füzet témája, csakúgy, mint színes, játékos kivitelezése nagymértékben motiválja a gyerekeket a feladatok önálló megoldására.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2012-02-10 21:16
. MiniLÜK füzetek - a játszva tanulás eszközei - Jelenlegi ára: 500 Ft
Fontos
-
Eredeti II világháborús Amerikai haditengerészeti pilóták által hordott antikolt báránybőr dzseki. Hátán bőrből készült amerikai lobogóval...
-
Kiadási év: 1987. Jó állapotú antikvár könyv, a hátsó borítón keresztbe karcolás nyoma. Postaköltség: 465ft. Az adás-vételt minden esetb...
-
Umbro pulóver/felső, szép állapotban Méret: 1160-116-os, 3-4-5évesre Ujj: hosszú ujjú Ujjhossz nyaktól: 44cm, ebből a passzé 3, 5cm Ho...
-
Szignózott mázas kerámia váza, 1-2 apró mázlepattanással, ami nem szembetűnő, így is nagyon szép egyedi darab. Jelenlegi ára: 3 990 Ft ...
-
Eladó egy regent fine porcelán gyertyatartó, nagyon szép állapotban, 3 gyertyát lehet beletenni. Kérdésekre szívesen válaszolok. Jelenle...
-
+++++++++++++++++++++Osztott tál, masszív üvegből. 36 cm -es. Jelenlegi ára: 4 000 Ft Az aukció vége: 2012-02-06 07:46 . Osztott tál üveg...
-
100 db fimo gumirúd 5 cm hosszú és kb. 0. 5 cm átmérőjű minden rúd Kb. 80 szeletet lehet szelni minden darabból. Szállítás a pénz beérkezé...
-
Kottász József: Budapest környékének Cladocerái, Budapest, Stephaneum, 1913. Terjedelme 36 oldal, korabeli papírborítóban, jó állapot...
-
Kényelmes farmer papucs. Puha belső talppal. Megkímélt állapotban Széles lábfejre is. Kisebb lakásba fogunk költözni, ezért legféltettebb ...
-
~~~~~ ELADÓ ~~~~~ Vszevolod Ivanov: Egy fakír kalandjai... A képek a jelenlegi állapotot tükrözik. . ~~~Érdeklődésedet köszönöm, ...